S előtör a múlt

2017-09-24

Emlékezni mindig jó, sőt kötelező: A Facebook igazán kellemes érzéssel ajándékozott meg ma reggel, hiszen egy olyan munkát dobott fel nekem emlékként, amit azóta sem feledek, hiszen akkoriban kezdtem, voltam vagy 20 éves s bizony nem kisebb dolog ért, minthogy Hazánk akkori legnagyobb és legjobb dj lemezboltjának, az Underground Records-nak dolgozhattam.

Entertainer

2016-11-20

Menyhárt Balázs Entertainer Ezúttal hazánk egyik kedvelt ceremónia mesterének készítettünk munkákat, pl egy normál méretű roll up-ot is.

Dekoráció

2016-09-26

Ezúttal a Dunaharaszti Házias Ízek kapott egy kis dekorációt.

Szórólap az Alba Szépségpontnak

2016-03-03

Fantasztikus élmény volt ismét velük dolgozni. Székesfehérvár kedvelt szépségpontja kért fel minket egy szórólap elkészítésére egy hamarosan megrendezésre kerülő nőnapi rendezvény kapcsán. Köszönjük a lehetőséget és nagy örömünkre szolgál, hogy ismét megfelelő köntösbe bújtathattuk elképzeléseiket.

Röplabdások Éjszakája 3.0

2015-01-26

Ismét lehetőségünk nyílt együtt dolgozni a Röplabdavilág-gal, s ezúttal a 3.0 elnevezésű rendezvény plakátjának ugrottunk neki. Az esemény apropója a röplabda Magyar Kupa döntőinek hétvégéje, valamint a Bálint nap közeledte. Köszönjük a bizalmat.

Vágykeltő plakát a Fantasma számára

2013-06-23

Korábban már dolgoztunk a Fantasma Fehérneművel, s igen megtisztelő, hogy ismét minket választottak az együttműködésre. Ezúttal egy vágykeltő plakát készült a hölgyek számára, mely egyrészről bolt dekorációként, másrészről egy éjszakai szórakozóhely design elemeként teljesítette szolgálatát.